5000 Bocskai Korona


Előlap

5000 bocskai korona bankjegy

Túzok

Ez a pulyka méretű madár kitartóan jó repülő, de futólába alkalmassá tette a nyílt alföldi vidékeken való életre is. Élőhelye ugyanis a füves puszta, vidékünkön a Hortobágy. Az elmúlt századokban elő-elő tűnt Hajdúnánás határában is. Magyarországon 1970 óta fokozatosan védett, eszmei értéke a legmagasabb kategóriát jelentő 1 millió forint.

Hátlap

5000 bocskai korona bankjegy

Szürkemarha

A magyar szürke szarvasmarha vagy magyar szürkemarha a Magyarországon őshonos, törvényileg védett háziállatok egyike. Valódi hungarikum, amely szépségével, szilajságával, őserőt sejtető impozáns megjelenésével az Alföld világszerte ismert jellegzetességeihez tartozik. A fajta létszáma a mélypontját az 1960-as években érte el, azóta egyre emelkedik. Hajdúnánás határából ered a történelmi Hortobágy-folyó, mely vízfolyás kapcsolja össze városunkat a Hortobággyal. Az alföldi puszta részenként az itt élők büszkék a több évszázada öröklődő tradicionális gazdálkodásra és a város pásztorkultúrájára. Településünkön mindig is nagy hagyománya volt a minőségi állattartásnak. Az 1935-ös adatok szerint ebben az időben Hajdúnánáson 4000 szürkemarhát tartottak, többet, mint a hajdúvárosokban összesen. Turisztikai látványosságként várja vendégeit a Kendereskert, ahol a tájegységünkre jellemző növénytermesztés és állattartás folyik. A Kendereskertben több hazai őshonos állatfajta is fellelhető, mint például a szürkemarha, mangalica sertés, magyar racka juh, merinói birka, bivaly, kecske, szamár, ló illetve őshonos baromfik.